Ilyen finom burgonyát még nem ettél! Ez a legízletesebb köret, amit valaha próbáltam…

Ajánld ismerőseidnek!







burgonyát nyugodtan nevezhetjük a második kenyerünknek is. Ennek ellenére, az igazat megvallva az utóbbi időben kissé megelégeltem a főtt burgonyát, a pürét, a sült krumplit. Elmúlt már az a gyermeki imádat, ami korábban megvolt a burgonya iránt.
Éppen ezért, most szerkesztőségünk megosztja kedves olvasóival ennek az átlagosnak egyáltalán nem nevezhető burgonyás köretnek a receptjét.

Burgonya sajttal, sütőben sütve

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 5 dkg kemény sajt
  • 30 gramm vaj
  • egy evőkanál majonéz
  • egy evőkanálnyi apróra vágott kapor
  • fél teáskanálnyi só
  • négy gerezd foghagyma



Elkészítése:

1. Alaposan mossuk meg a burgonyát és mindegyiket böködjük meg egy villával.
2. A burgonyát tegyük a sütőbe és 180 fokon süssük 45 percen keresztül. A sütési idő függ a burgonyák méretétől.
3. A sajtot kislyukú reszelőn reszeljük le.
4. A sajtot keverjük össze a megolvasztott vajjal, a majonézzel, a kaporral és az apróra vágott fokhagymával.
5. A sajtos keverékből formázzunk egyforma gombócokat.
6. Miután a sült burgonya meghűlt, mindegyiket vágjuk be kereszt alakban, mint azt az alábbi kép is mutatja.
7. Mindegyik burgonya közepébe helyezzük el a kis gombócokat, majd a burgonyát tegyük vissza a sütőbe néhány percre. Ezután tálalhatjuk is.
8. Egy ilyen köret nagyszerűen illik bármilyen húsos ételhez!
Kívánunk neked finomabbnál finomabb kulináris élvezeteket! Nyomj egy tetsziket, és oszd meg ezt a receptet barátaiddal, ismerőseiddel!



Ha tetszett, akkor nyomj egy like-t is


      f         MEGOSZTÁS A FACEBOOKON      


Forrás:  https://ketkes.com