A cékla nyersen fogyasztva csökkenti a vérnyomást

Ajánld ismerőseidnek!






Egy pohár céklalével gyorsan és hatékonyan csökkenthető a vérnyomás. Artériás hipertóniában szenvedő betegek már napi két pohár céklalével meglehetősen pozitív hatást érhetnek el.

A Hypertension szaklapban megjelent kutatásból kiderül, hogy 250 ml céklalé elfogyasztása 10 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomás értéket. Adatok szerint a cékla leve órákra lejjebb viszi a vérnyomást, sőt, még másnap is jelentkezik hatása. A Londoni Egyetem kutatói évek óta vizsgálják a cékla vérnyomáscsökkentő hatását, és arra a következtetésre jutottak, hogy a cékla nitráttartalma a vérerek kitágítása révén elősegíti a véráramlást. Angina pectorisban szenvedő betegek (mely a koszorúér betegségek egyik fajtája) nagy része nitráttartalmú gyógyszereket szed a tünetek enyhítésére.

A nitrát természetes módon van jelen a talajban, ahonnan a zöldségek a növekedésük elősegítése érdekében a gyökereiken keresztül felszívják. Dr. Amrita Ahluwalia elmondta, meglepődve tapasztalták, milyen kevés nitrátra volt szükség ilyen jelentős hatás eléréséhez.

 „Azt reméljük, hogy a magas nitráttartalmú növények, például a zöld leveles zöldségek és a cékla étrendi arányának növelésével olyan életmódbeli megközelítést alakíthatunk ki, amelyet mindenki könnyen alkalmazhat szív- és érrendszeri egészségének javítása érdekében. ” – nyilatkozta Dr. Ahluwalia. A céklalevet ivók meglepődésének megelőzése végett még hozzátette, hogy a vizelet rózsaszínűre színeződhet.

De mi az oka annak, hogy ilyen jó hatással van a magas vérnyomásra a céklalé?


Tudósok szerint ennek két oka is van: az egyik, hogy a vöröses-lilás színű zöldségben lévő nitrátot a test nitrogén-oxiddá alakítja, ami kitágítja a vénákat és segít abban, hogy a vér szabadabban, akadály nélkül haladhasson az erekben. Ezenkívül megtalálható a céklában a betalain nevű vegyület, ami antioxidáns tulajdonságai miatt hozzájárulhat a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelemhez.


A cékla a vérnyomás őre

 Téli időszakban a cékla az egyik legfontosabb vitamin- és ásványianyag-forrás. A cékla vitamin- és ásványianyag-tartalma magas, főként káliumban gazdag, melynek köszönhetően vizelethajtó hatású. Sok kalciumot, vasat, foszfort, A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Fontos antioxidáns-forrás, B9-vitamin tartalma miatt jelentős a vérképző szerepe, méregteleníti a szervezetet, segít szervezetünk sav-bázis egyensúlyának helyreállításában, megakadályozza a gyomorrák kialakulását és támogatja a máj működését is.

Gátolja a rákos sejtek szaporodását, és a daganatos betegségek kezelésében, megelőzésében is fontos a szerepe. Alacsony kalória- és szénhidráttartalma miatt diétázóknak ajánlott.








A színek hatása szervezetünkre

A vörös szín az élet színe, stimulálja az idegrendszert, javítja a keringést, biztonságérzetet ad. A vörös színű ételek fogyasztása segíthet energiaszintünk helyreállításában. Kifejezetten ajánlott alacsony energiaszint, valamint vérszegénység esetén.

A céklalé a színe révén vérképző funkcióval rendelkezik. Azonban nem a vörös festékanyag, a betanin teszi a céklát olyan értékessé, hanem sokkal inkább a céklában lévő B-vitamin, folsav és a vas, amelyek a vérképzésben részt vesznek. Vashiány esetén ezért gyakran fogyasszunk céklát. Ajánlatos C-vitaminban gazdag ételekkel és italokkal együtt fogyasztani, hogy a vas jobban felszívódhasson.


Legjobb, ha a céklát léként fogyasztod, azonban a változatosság kedvéért gyümölcsökkel, zöldségekkel is feldobhatod a céklalevet! A zellerben pl. rengeteg C-vitamin van, hű társ a fogyókúrában, és kiváló idegerősítő. Az alma láz, gyulladás, rekedtség, álmatlanság, köszvény és emésztés körüli zavar esetén is ajánlott, míg a répa csökkenti a rák kockázatát, ezenkívül védi a szemet és a gyomrot.


Fogyaszthatjuk nyers formában céklasalátaként is, mivel főzéskor nagyon sok tápanyag megy veszendőbe.


A cékla sok oxálsavat tartalmaz, amely vesekő képződéséhez vezethet, ezért aki hajlamos a vesekőre, az csak kis mennyiségekben fogyasszon céklát.

Ha tetszett, akkor nyomj egy like-t is