Minden háznál legyen sosborszesz



Ajánld ismerőseidnek! 





  Egykor azt hitték, minden nyavalyát kiűz, még a bélférget is kihajtja. Talán erre is használ, nem biztos, de az tény, hogy több mint 100 éve generációk titkos csodaszere a sósborszesz.

"Minden háznál Diana sósborszesz legyen!" - hirdették a plakátok a húszas években a nagyvárosokban és a legkisebb faluban is.


A sósborszesz német gyógyszerészek közvetítéssel jutott el Budapestre. Thék Mór patikus volt az első gyártó 1858-ban, őt követte öt évvel később Werther Frigyes. Igazán népszerűvé azonban Brázay Kálmán tette, aki olajokat és minőségi növényi aromákat oldott fel alkoholban, amit pontos arányok alapján sós vízzel hígított.

A Dianát ugyan csak a század elején kezdték gyártani, ám a sósborszesz már évtizedekkel korábban elengedhetetlen kelléke volt a magyar háztartásoknak.

 Diana, avagy sósborszesz

A sósborszesz olyan alkoholos oldat, amely víz, finomszesz, konyhasó, etil-acetát és mentolkristály felhasználásával készül. Gyógyszertári elnevezése Spiritus menthae cum sale.

A híres sósborszeszt nagyon régi szerzetesrendi recept alapján borlepárlással állítják elő, válogatott gyógynövénykivonatokat, valamint illóolajokat tartalmaz. Az oldatnak nagyon kellemes gyógyfüves illata van, amely nyugtatóan hat nemcsak a testre, de a lélekre is. Sósborszesszel eredményesen kezelhetők az izom- és ízületi fájdalmak, valamint az idegfájdalom. Fáradtság esetén cseppentsünk belőle egy keveset a tenyerünkbe, majd masszírozzuk a tarkónkba és a halántékunkba.





A sósborszesz gyógyító hatása

A sósborszeszt főként bedörzsölésre használhatjuk. Az alkohol pillanatok alatt elpárolog a bőrről, ennek következtében pedig hűsítő és fájdalomcsökkentő hatást fejt ki. A hűsítő hatásnak köszönhetően egyúttal felgyorsul a vérkeringés, növekszik a vérellátás, ami az izmok ellazulását is elősegíti. A további hatóanyagok – mint amilyen a kámfor és a mentol – frissítő és élénkítő hatást fejtenek ki.

●   Hatékony reuma és köszvény ellen. Néhány csepp valódi Diana sósborszesz fürdővízbe öntve, bámulatosan felfrissíti az embert, különösen nagy melegben, betegség utáni legyengült állapotban, vagy köszvényes fájdalmak esetében fájdalomcsillapítóként hat. Súlyos esetekben naponta 2-3 alkalommal dörzsöljük be az oldattal a beteg ízületek környékét. A fájó testrészeket sósborszesszel átitatott gézzel is borogathatjuk. A vérkeringést élénkíti, az idegeket megnyugtatja.

●   Hatása igazolt fejfájás, reumatikus panaszok, szellemi és fizikai kimerültség esetén. Löttyintsünk egy kevés oldatot a tenyerünkbe, masszírozzuk meg vele homlokunkat és halántékunkat.

●   Kiváló elsősegély gyomorrontásra a sósborszesz, mivel csillapítja a gyomorrontással járó kellemetlen panaszokat. Adjunk egy kockacukorra 20 csepp sósborszeszt, majd hagyjuk feloldódni a szánkban.

●   Megelőzhető a felfekvéses sebek kialakulása sósborszesszel. Javítja a bőr vérellátását, lazítja a megfeszült izmokat. A felfekvés veszélyének kitett testrészeket tanácsos naponta kétszer: reggel és este bedörzsölni. Többhetes alkalmazás esetén azonban fennáll a veszélye annak, hogy a bőr kiszárad, ezért gondoskodni kell a megfelelő hidratálásról. Vigyázat! A sósborszeszt soha ne alkalmazzuk nyílt sebre! Lassíthatja ugyanis a sebgyógyulást, a benne lévő alkohol pedig erős fájdalmat és égető érzést okozhat.

●   Rándulás esetén csillapítja a fájdalmat. A sósborszesz enyhíti a fájdalmakat, elősegíti a gyógyulást. Mártsunk az oldatba vászonkendőt, és csavarjuk be vele a meghúzódott ízületet. Cseréljük a borogatást 2-3 óránként, amíg a fájdalom nem enyhül. A beteg ízületet néhány napig kezeljük sósborszesszel.

●   Intenzív testmozgás után enyhíti az izomfájdalmat. A fizikai megterhelés után alkalmazott sósborszeszes bedörzsölés megelőzi az izomláz keletkezését, vagy csillapítja a már kialakult fájdalmat.

●   Egész napos irodai munka után a gyógynövényes oldat ellazítja megfeszült izmainkat. A munka végeztével fájó és feszülő testrészeinket (nyak-, váll- és hátizmok) dörzsöljük be sósborszesszel.

 A sósborszesz hatóanyaga

100 ml sósborszeszben kb. 1 g mentol, kb. 0,2 g kámfor és 60 g etanol található.


Retro csemege a Dianás cukorka

Valószínűleg minden generáció azt hiszi, hogy a Dianás cukorka az ő gyerekkorának terméke volt, de vajon, hogyan készül?

A likőrös cukorkák gyártástechnológiája sokakat izgat. Hogy kerül a szesz a csokiba? A tömény szeszes cukoroldatot melegen formákba öntik. A hűlési folyamat közben a cukor kikristályosodik, amely kérget képez, így képes benntartani az alkoholtartalmú tölteléket. Ezeket forgatják csokoládéba, majd csomagolják klasszikus módon selyempapírba.

A Dianás cukorka egybeforrt a sósborszesszel, ami régebbi, mint sejtenénk! A 19. század végén Brázay Kálmánnak köszönhetően még az emigrációban élő Kossuth is kipróbálta a sósborszeszt, és ódákat zengett róla:

Kossuth Lajos azt üzente

Fizetett hirdetés, Vasárnapi Újság 1877. 12. 30. 837. old.

„Kossuth Lajos nagy hazánkfia, ki folytonosan Brázay Kálmán budapesti nagykereskedő sósborszeszkészítményét használja, egy legutóbbi Brázay Kálmánhoz intézett levelében e sósborszesz kitűnő hatásáról következőleg ír:

„Egy időben látásom már annyira megzavarodott volt, hogy szemorvoshoz voltam kénytelen folyamodni; az glaucomát emlegetett, s operatió szükségéről beszélt. Nem fogadtam el tanácsát, hanem kísérletet tettem az Ön sósborszeszével, s a siker minden várakozásomat felülmúlta. A koromgolyó forma árnyak, melyek oly sűrűen jártak fel s alá szemeim előtt, hogy olvasnom teljes lehetetlenség volt, mindjárt pár napi használat után ritkulni kezdtek, s folytatott használat mellett tökéletesen elmaradtak, úgy hogy most egészen tisztán látok, sőt szemeim annyira megerősödtek, hogy jó világítás mellett szükségből még szemüveg nélkül is olvashatok, daczára annak, hogy szemeimet épen nem kímélem; telescopicus és górcsői vizsgálatokkal bíbelődöm, s 75 évem daczára nem tudok azon rosz (sic!) szokásról lemondani, hogy gyertyavilág mellett olvasgassak éjfélig is rendesen. - Ha érzem, hogy szemeim fáradni kezdenek, jól megmosom a sósborszeszszel különösen ügyelve arra, hogy a szeszpára jól a szembe jusson, és minden rendben van. Ez csakugyan megbecsülhetetlen eredmény.”

Forrás:  Szabó Dániel: Hirdetési kultúra a századfordulón



Bevált házi recept

Tavasszal gyűjtsük be a lucfenyő zsenge hajtásait, és félig töltsünk meg velük egy literes üvegedényt. Öntsük fel 5 dl sósborszesszel úgy, hogy az oldat a hajtásokat teljesen ellepje. Az edényt gondosan zárjuk le, és hagyjuk állni 3 hétig. Ez idő alatt naponta rázzuk fel az üveg tartalmát. A leszűrt folyadékot megfázás és influenza esetén a bőr bedörzsölésre alkalmazzuk.


Mint minden gyógyszernek, a sósborszesznek is lehetnek mellékhatásai. A készítmény bőrirritációt, bőrkiütéseket, mentolra érzékeny egyéneknél gégegörcsöt, légzésbénulást (apnoet) okozhat! Magas mentoltartalma miatt csecsemők és kisgyerekek esetében tilos alkalmazni!



Forrás itt található:

Követheted az egészség táblánkat a pinterest oldalon is!