Hársfa, mint gyógynövény


Ajánld ismerőseidnek!

 

A hárs terebélyes, szép fa, városaink utcáit, sétányait ékesíti. Virágzása idején sajátos illatával kelt csodálatot. Sokszor láthatjuk, parkokban, utcákon, hogy az emberek marokkal tépik a hársvirágot. Kitűnő parkfa, de ültethetjük kertünkbe is. Régen az udvaron található hársfa a gazdagságot jelképezte.

A hársfa ellenálló és többhasznú. A hársak közül három faj őshonos Magyarországon. Ez a kislevelű hárs, a nagylevelű hárs és az ezüsthárs. Utóbbi jól elkülöníthető a másik kettőtől, mivel szív alakú levelei részaránytalanok, a levélfonák pedig az apró csillagszőrök miatt ezüstös színű. Mindhárom hársfaj jól bírja a hazánkra jellemző éghajlati szélsőségeket, a túl szikes vagy túl nedves talajok kivételével mindenütt szépen fejlődnek. 

A hársfa 20-25 méter magas, megnyúlt vagy terebélyes koronájú fa. Sárgásfehér, illatos virágai álernyőkben, június második felében nyílnak. Virágzás idején a mézelő méhek zümmögésétől hangos a fa környéke. A virágokat a méhek előszeretettel látogatják, mézelő növény. A szakértők szerint a kislevelű hársból készül a legfinomabb mézfajta is.


A hársfa virágát az egész világon használják gyógyteák és gyógyszerek készítéséhez. Még az íze is nagyon kellemes. A francia elegáns éttermekben az étkezések után ízletes hársfa virág teát szolgálnak fel. 


Hársfa történelem

Az akác megérkezéséig a hárs volt a legfontosabb mézelő növény. A hársfa volt az első fa, amelyet nem hasznáért, hanem díszfaként és illatos virágaiért ültettek. Puha fáját fafaragásokhoz, templomi szobrokhoz is használták.

A hárshoz kötődő regék, mondák, szokások ugyanúgy részei a görög és a római, mint a germán és szláv kultúrának, vagy a magyar művelődéstörténetnek.

A hársfa végigkísérte Európa népeinek történelmét.


A hársfa reánk maradt feljegyzések szerint a vágyakozás, gyöngédség, dal és szerelem jelképe volt. A lombos hársfák alatt tartották, de tartják ma is egyes vidékeken az ünnepi táncokat, ünnepélyeket, lakodalmakat.


Az időszámítás kezdetekor a fák az istenek lakóhelyei voltak. A falusi nép a környék legmagasabb fáját szentelte nekik, ami nem ritkán a hárs volt. A kultusz oly mélyen gyökerezett, hogy a szabolcsi zsinaton I. László királyunk külön rendeletet hozott az áldozati szertartás helyéül kiválasztott "hagyásfák" tisztelete, imádása ellen.


Virága képezi a drogot. Hatóanyaga: illóolaj, izzasztó glycosidák, hesperidin, nyálka, viasz, cserző anyagok, cukor, eugenol, E-vitamin, farnezol, flavonoid, glikozid, kumarin, kvercitrin, maláta, mangánsók, sárga festékanyag, szaponin, tannin, taraxaszterol, tartrát, és zsír.


A hársfa gyógyhatásai

Gyógynövényként főképp a virágát szedik, de a hárs fájából égetett szenet is felhasználják, sőt, a levelét is.


Reumás fájdalmak és köszvény ellen is használhatod. Kiváló mandulagyulladás és különböző szájinfekciók ellen.

Vizelethajtó, gyomorerősítő, görcscsillapító is a virágból készült főzete. Felhasználhatod még nátha, idült köhögés, tüdő elnyálkásodás, hörghurut, továbbá artériák megerősítésére, bronchitis, epilepszia, fejfájás, gyomorbaj, gyulladás, hipertónia, húgyhólyag betegségek, kiütések, láz, megfázás, mérgezés, migrén, sebek gyógyítására, szeplőre, székrekedésre, vesekövesség esetén, de köptetőként is.








Nyugtató hatású, stressz oldó. A hársfa virág egyike azon nyugtató hatású anyagoknak, amit bárki, akár hosszú ideig is használhat. Ha a kávé helyett hársfa teát fogyasztunk, akkor hamarosan érezni lehet a feszültség (stressz) csökkenését.


A teát mindenkor ágyban, forrón kell inni.
Ha mézet teszel a teába, spanyolnátha ellen kipróbált háziszert kapsz.

Ha a hársteához kamillát és borsmentát is keverünk, olyan izzasztó teát kapunk, ami hűlés esetén csodálatos hatású.



Segít a szervezetnek átvészelni a betegséget, tisztító hatása révén felgyorsítja azok lefolyását.



A teát még kicsi gyerekek is fogyaszthatják. Egy amerikai tanulmány szerint a légzőszervi betegség korai szakaszában lévő gyerekeknél, ha hársfa teát kapnak, akkor meg fogja akadályozni a belső-fül gyulladásokat, ami egyébként gyakran bekövetkezhet.



Hársfa tea készítése

Egy kávéskanálnyi összetört virágot egy csészébe teszünk és forró vízzel felöntjük. Letakarjuk 10 percre és már fogyaszthatjuk is.


A virágszüret mintegy két hétig tart. A szedést akkor kezdjük, amikor a fa virágai már majdnem mind kinyíltak, de még vannak köztük bimbók is.

A leszedett hársvirágot szárítsuk meg meleg szellős helyen, majd tegyük zárt dobozba sötét helyre.



A gyógyszeripar a kis- és a nagylevelű hárs virágzó hajtását köptető, nyálkaoldó készítmények előállítására használja. Izzasztó hatása miatt a lázcsillapításban is szerephez jut, amellett, hogy enyhe nyugtató hatása is van.


Intelmek a hársfavirággal kapcsolatban! 

Természetesen óvatosságra van szüksége annak, aki vérhígítót, szívgyógyszereket, vagy magas vérnyomás elleni gyógyszereket szed, mert a hárs fokozza ezeknek a gyógyszereknek a hatását. Ilyen esetben az orvossal kell megbeszélni a hársfa tea rendszeres fogyasztását.


Ha tetszett, akkor nyomj egy like-t is


Követheted az egészség táblánkat a pinterest oldalon is!