Székely mézes béles


Ajánld ismerőseidnek!



Tészta:
• 45 dkg liszt
• 15 dkg cukor
• 4 dkg vaj
• 1 tojás
• 2 evőkanál méz
• 2,5 evőkanál tejföl
• 1 kávéskanál szódabikarbóna

Töltelék:
• 
18 dkg vaj
• 20 dkg vaníliás porcukor
• 2 dl tej
• 2 evőkanál búzadara
• savanykás lekvár (lehetőleg málna)

Máz:
• 15 dkg tej tortabevonó (ebből reszelünk is)
• 2-3 evőkanál vaj

A tésztához a cukorral habosra keverjük a tojást, hozzáadjuk a vajat, mézet, tejfölt és a szódabikarbónát. Ezt a masszát állandó keverés közben gőz felett sűrűre főzzük, majd hozzáadjuk a lisztet. Deszkán jól kidolgozzuk és 4 lapot sütünk belőle. Én 24 × 30 cm-esre nyújtottam a lapokat, és légkeveréses sütőben 160°C-on 4,5-5 percig sütöttem őket. A kész lapokat félretesszük teljesen kihűlni.
Ezalatt a krémhez a vajat a vaníliás porcukorral habosra kikeverjük. A grízt a tejben üvegesre főzzük, majd ha kihűlt, összekeverjük a vajjal. Géppel jól kihabosítjuk.
Az egyik lapot bekenjük a krém felével, rátesszük a második lapot, és megkenjük savanykás lekvárral, majd rátesszük a harmadik lapot, s megkenjük a krém második felével. Ezután ráhelyezzük a negyedik lapot, deszkával jól lenyomjuk. Ha jól összepréselődött, csokoládémázzal bevonjuk, csokoládéreszelékkel megszórjuk.
Szabókiné Jung Andrea receptje 

      f         MEGOSZTÁS A FACEBOOKON   

Forrás:  Konyhamánia Edit Módra (Vass Lászlóné Edit) receptje