A tésztából köröket szaggatott, megtöltötte túrós töltelékkel és kisütötte, káprázatos süti lett!


Ajánld ismerőseidnek!






Ma egy olyan sütemény receptjét hoztuk el nektek amely rövid idő alatt elkészül és tehéntúróval van töltve.


Hozzávalók a tésztához:
100 g vaj,
1 db tojás,
1 teáskanál citromlé,
csipet só,
1,5 bögre liszt,
1/3 bögre víz,
1 tojás a tészta lekenéséhez.

Hozzávalók a töltelékhez:
200 g tehéntúró,
1 tojás sárgája,
kb. 4 evőkanál cukor (ha édesebben szeretjük, több).



Elkészítés:
A hideg, felkockázott vajat tegyük egy tálba, majd adjuk hozzá a lisztet és dörzsöljük el a kezünkkel a vajat a lisztben. A tojást tegyük egy pohárba, öntsük hozzá a vizet, a citromlevet és a sót, majd egy villával keverjük jól össze. Az így kapott keveréket öntsük hozzá a lisztes, vajas keverékhez, majd dolgozzuk össze a tésztát. Ha a tészta túl puha, még adhatunk hozzá egy kevés lisztet. Miután jól összedolgoztuk tegyük fóliába és 30 percre tegyük hűtőbe.  A töltelék elkészítése: a túrót keverjük át botmixerrel, adjuk hozzá a tojássárgáját és cukrot ízlés szerint. Kavarjuk össze jól a hozzávalókat.

A tésztát nyújtsuk 3-5 mm vastagságúra, pohárral vagy szaggatóval szaggassunk 9-11 cm átmérőjű köröket belőle.

Tegyük a tölteléket a kiszaggatott körök egyik oldalába, a tészta másik oldalát hajtsuk rá és nyomkodjuk meg a széleit.

Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe a süteményeket. A sütemények tetejét kenjük le felvert tojással, majd 180 fokra előmelegített sütőben süssük készre. Porcukorral meghintve kínáljuk.

Jó étvágyat.

Ha tetszett, akkor nyomj egy like-t is