A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika mondta Paracelsus



Ajánld ismerőseidnek!


 
  Az idők során felfedezték, hogy a hagyma fogyasztása megóvhat a nyelőcső, a gyomor, a vastagbél és a tüdő alattomos tumoros megbetegedéseitől. A nyers hagyma hatóanyagai hatásosak lehetnek a szemölcs, tyúkszem, a hajhullás gyógyításában valamint a bélflóra zavaraival, és emésztési problémákkal szemben is.


1919-ben, amikor az influenzajárvány megölt több millió embert (valószínű az USA-ban), volt egy orvos, aki sok farmert meglátogatott, hogy megpróbáljon segíteni a járvány visszaszorításában. Egyszer egy családhoz érkezett, és csodálkozott, hogy mindenki egészséges.

A feleség közölte, hogy egy edényben hámozatlan hagymát tartanak a szobában. Az orvos nem akarta elhinni, és kérte, hogy vizsgálhassa meg a hagymát mikroszkóppal. A hagymában megtalálta az influenza vírust. Szemmel láthatóan a hagyma bevonzotta a mikrobát, így tartva a családot egészségesen.


A cikk írója hallott egy történetet a fodrászától. Néhány éve az alkalmazottai és sok kuncsaftja is influenzások voltak. A következő évben több edényben hagymát helyezett el különböző helyre a fodrász helyiségben. Meglepetésére senki sem betegedett meg az alkalmazottai közül.


Egy másik eset: Egy illetőnek tüdőgyulladása volt. A hagyma mindkét végét levágta, majd az egyik végét felszúrta egy villára majd a villa nyelét beleállította egy vázába és a beteg paciens mellé helyezte az éjszakára. Reggelre a hagyma fekete lett a mikrobáktól. A cikk írója is kipróbálta ilyen esetben a hagymát, és utána jobban érezte magát.

A megmaradt szeletelt nyers hagyma MÉRGEZŐ!

Vagy süssük le azonnal, vagy dobjuk ki. A szendvicsbe rakott hagyma is másnap veszélyes.

A fenti cikk szerint a megmaradt hagyma bevonzza a mikrobákat még egy éjszaka is, és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet a mikrobák toxinjai miatt: gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okoz.


A romlott majonézes hagymás krumpli nem a majonéztől romlik meg olyan hamar!


A vöröshagyma áldásos hatása
A vöröshagyma botanikailag a liliomfélék családjába tartozik. Az étkezési vöröshagyma számos fajtája megtalálható a piacokon és üzletekben. A vöröshagyma igen sok értékes ásványi anyagot és vitamint tartalmaz: a kalcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, réz, cink mellett megtalálható benne a B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, C-vitamin valamint folsav és a biotin is. Már az ókori görög és római történetírók is feljegyezték használatát, de a vikingek körében is igen kedvelt konyhakerti növénynek számított.


Nyákoldó hagymaszirup
Két-három hagymát felaprítunk majd három evőkanál cukorral vagy mézzel édesítünk. Ehhez 1/8 liter vizet adva öt percig főzzük. A keletkező szirupot leszűrjük, lehűtjük majd naponta 3-5 evőkanállal fogyasszuk.


Hagyma az ágy mellett
Nátha esetén helyezzünk el egy felszeletelt hagymát éjszakára az ágyunk mellé, fejmagasságban. A hagyma eltávozó illóolajai kedvező hatással vannak egészségünkre.

Megfázás esetén
Egy hagymát apróra vágva két percig vízben felfőzünk. A főzetet lehűtjük, majd amikor langyos 5 percig a lábas fölé hajolva inhaláljunk.


Torokfájás esetén
Egy nagy friss hagymát nagy szeletekre darabolunk. Befedjük cukorral és egy tálkában a hűtőszekrénybe helyezzük. Egy fél nap múlva édes levet ereszt. Ebből naponta több alkalommal egy-egy teáskanálnyit fogyasszunk.

Ízületi fájdalom és reuma gyógyítására
A friss hagymalé fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású. A hagymapakolás elkészítéséhez aprítsunk fel két-három hagymát és helyezzük egy vékony, tiszta gyapjúkendőbe. A pakolást melegítsük föl vízgőz felett egy megfordított fedőn, majd nyomjuk ki belőle a hagymalevet. A nyert borogatást kissé lehűtve a beteg testrészre helyezve enyhítheti az ízületi fájdalmakat és reumát.

Álmatlanság ellen
Két hagymafelet egy kevés mézzel és ízlés szerinti mennyiségű tejjel felfőzünk. Este lefekvés előtt, langyosan fogyasszuk.

Hideg végtagok esetén
Egy hagymát apróra vágunk és leforrázunk. Kihűlés után a főzettel a kihűlt végtagot átmossuk.

Migrén
Közeledő migrént megelőzhet a homlokra helyezett hagymapakolás.

Hajhullás
Néhány szem hagymát igen apróra vágunk, vagy lereszelünk. Egy kevés langyos vízzel elkeverjük, majd a pakolással hajunkat, fejbőrünket befedjük. Pár percig rajta hagyjuk, ezután jöhet az alapos hajmosás.

Szemölcs
A hagymát feldaraboljuk, meghintjük sóval. Hagyjuk így egy éjszakán át, míg levet ereszt. Ezzel a lével naponta kétszer dörzsöljük be a szemölcsöt.

Minél több hagymát eszünk, annál nagyobb a védelem, és kevesebb a kockázat rákos megbetegedés kialakulásához is.