Tepsis rakott karaj, ahogy én készítem fotókkal lépésről lépésre

Ajánld ismerőseidnek!







1. lépés
Előre elkészítettem a húst, azaz bepácoltam sütés előtt legalább egy nappal. Mindenki ízlése szerint fűszerezze. (én Gyrososan fűszereztem)
Nagyon jó a bolti Gyros fűszerkeverék is a húsnak. A burgonyát vastagabbra felkarikázom és először egy rétegben kissé ferdén egymásra helyezem, majd ezután befűszerezem ízlés szerint sóval, borssal, bazsalikommal... Stb.
(Lucullus tejfölös sültkrumpli fűszersóval is jó)
2. lépés
A burgonyára felkarikázott vöröshagyma és lilahagymát teszünk, amely a karaj szeletek ágya lesz.
3. lépés
Csíkozott majd apróbbra vágott húsos füstölt szalonnát szórunk a hagymára, majd egy kis olajat csepegtetünk az egészre.
4. lépés
Az előző nap bepácolt karaj mennyiségének kb. a felét ráterítjük a hagymás szalonnás ágyra.
5. lépés
Az első réteg burgonya - hagyma - hús szeletek után egy újabb réteg burgonya
(ugyanúgy fűszerezve mint elsőnek),
majd csíkozott darabolt füstölt húsos szalonna, és a burgonya szeletek közé ezúttal fokhagyma gerezdeket helyezünk.

6. lépés
Újabb réteg karikákra vágott vöröshagymát és lilahagymát helyezünk az eddigiekre.


7. lépés
A hagymakarikákra ráhelyezzük a maradék karaj szeleteket melyeket egy pici olajjal szintén meg csepegtethetünk.
8. lépés
Alufóliával fedjük a tepsinket, majd 180-200 Celsius fokon (légkeverés nélkül), kb. 50-60 percig pároljuk a készülő ételt.
9. lépés
Amíg a sütőben párolódik az ételünk, elkészítjük
a fokhagymás kapros tejfölös öntetet amit majd a tepsiben lévő hús tetejére kenünk.
A tejfölhöz ízlés szerint sót, négyszínű bors mixet őrölünk, fokhagymát vagy szárított fokhagyma port teszünk, végül egy kis zöld kaprot aprítunk. Ezeket alaposan összekeverjük és állni hagyjuk.
10. lépés
Ha letelt a párolási idő, kivesszük a tepsinket a sütőből, majd levesszük róla az alufóliát.
Felkarikázunk 2-3db paradicsomot és a hús szeletekre helyezzük őket, majd a fokhagymás kapros tejfölünket rákenjük az egész ételünk tetejére. Ezután mehet vissza a sütőbe, ahol 180-200 Celsius fokon (amíg a tejföl rá nem barnul kissé) készre sütjük.
Jó étvágyat!